A könyv mennyei üzenetek gyűjteménye, melyeket a krónikák által teljesen ismeretlen, felszentelt laikus személy, Stefania Caterina kapott. Olyan személyes kinyilatkoztatásokról van szó, melyek minden jóakaratú személyt segíteni tudnak, aki az élet, a halál, a jó és a gonosz misztériuma előtt áll, de mindenekelőtt Szentháromság Egy Isten szeretete előtt, aki a legnagyobb misztérium az egész világegyetemben. Ez az örök és határtalan szeretet fáradhatatlanul keres minden embert, függetlenül a vallásos, kulturális és társadalmi különbségektől és korlátoktól, melyeket az emberiség épített fel az évszázadok során. Keresi, hogy életet ajándékozzon neki és Isten teljes megismerését a törvényeivel együtt, melyek mind a kozmoszt, mind a mikrokozmoszt (embert) irányítják. Ez az ismeret a szabadság felé vezet. Isten szeretete megtestesült Jézus Krisztusban. Ő nem azért ereszkedett le az emberek közé, hogy egy új vallást hozzon létre, hanem hogy újrateremtse az áteredő bűn által megrontott és a gonosz és a bűn által megterhelt igazi kapcsolatot Isten és az ember között. Jézus Krisztus eljött, hogy a beteljesedéshez vezesse minden emberben és az egész emberiségben azt az isteni törvényt, mely a világegyetemet irányítja, és mely a Szentháromság három személye közötti szeretetből száll alá. Jézus Krisztus alakja alapvető a könyv megértéséhez. Ez igazából feltárja Isten terveit, hogy minden dolgot újraegyesítsen Krisztusban…
Klikk2Pro Group Kft
Egry József u. 9
8300 Tapolca
egyklikkre@gmail.com
+36 30 539 8475
Létrehozva: www.eshop-gyorsan.hu